Van egy fiú aki nagyon tetszik, szeretném megismerni. Egy iskolába jártunk, de ő tavaly elballagott. Soha nem beszéltünk, hiszen tavaly még barátnője volt, így nyilván tabu volt a dolog. A környezetemben mindenki bíztat hogy írjak rá, de mindenki mást tanácsol és már tényleg nem tudom hogyan írjak rá. Egy "sziaa, mizu?"-val nem fogom meggyőzni. Valami tipp?

Hiszitek, hogy működik? Hiszel a távkapcsolatokban? Írd le, ha van saját tapasztalatod.

Van valaki akire állandóan gondolok mindig vele akarok lenni, mindig várom hogy találkozzunk, jó érzés nézni de valahogy semmit se érzek. Most akkor szerelmes vagyok vagy sem? Csak a hiányt érzem amikor nem látom

Egy éve már, hogy nem tudja eldönteni magában a barátom, hogy szerelmes-e belém igazán vagy csak nagyon szeret. Szakítani nem akar, nekem pedig abba belehalna a lelkem, annyira szeretem, és nem tudom elengedni. Inkább belemegyek ebbe a húzd meg-ereszd meg játékba, és hagyok neki időt kitalálni, merre tovább, mint hogy elüldözzem a türelmetlenségemmel. Félek, hogy elvesztem. Nem akarok nélküle élni, pedig van problémánk bőven, ezen kívül is. Valami mégis mellette tart. Az a baj, hogy józanon távolságtartó, de hétvégén a bulikban átváltozik kedvessé, szenvedélyessé és célozgat, hogy szeret és milyen jó partnerek vagyunk vagy lehetnénk. Minek kellene hinni? Igaz, hogy a részeg ember igazat beszél? Valahol a kettő között vannak a valódi érzelmei? Honnan tudom, hogy szerelmes-e belém valóban vagy csak kihasznál?

23 éves vagyok, két éve vagyunk együtt a barátnőmmel, de valami nem az igazi. Ő 21 éves most, másodéves egyetemista volt, amikor megismerkedtünk, én pedig akkor kezdtem el dolgozni. Eléggé sokat voltam elfoglalt az elején, de ez mostanra jobb lett, de olyan érzésem van, mintha beleunt volna a várakozásba, mert a munka miatt heti 2-3 alkalommal tudtunk csak találkozni eddig. Most ő kezd el majd dolgozni ősztől, és nem tudom, hogy tudjuk összeegyeztetni az ő és az én beosztásunkat, mivel én nappal dolgozom, de ő 3 műszakot vállal majd kórházban. Szerintem attól fáradtabb lesz, hogy a két lakás között és a munkahelye között ingázzon, ráadásul tőlem a kórház kb. 35 percre van autóval. Idő közben pedig tényleg olyan a viselkedése, mintha megunt volna vagy a kevés találkozásba fáradt volna bele, mert nem keres annyit, mint régebb. Nem is olyan kedves, nem is ad magára annyira, mint akár fél éve. Ha hívom, hogy mesélje, hogyan telt a napja, alig mond valamit. Élőben rendben vagyunk, és ha megkérdezem, ő azt mondja, minden rendben, csak stresszes volt az elmúlt fél év és most heveri ki. Valahogy nem tudom elhinni, és fáj, hogy én mindent beleadok, de neki még ez sem elég. Szerelmes vagyok, de nem akarok az lenni, mert nem szeret viszont a párom, szerintetek hogy engedjem el?

Három éve vagyunk együtt a barátommal, én 21 vagyok, ő 23. Még nem élünk együtt, mert más városban tanulunk. Nem vagyunk messze egymástól, de rendszerint csak a hétvégéket töltjük együtt. Nekem még van 1 évem, neki is. Szó volt róla régebben, ha végzünk a tanulmányokkal, akkor összeköltözünk, de mostanában még csak szóba sem kerül, de már jövőbeli terveket sem szövögetünk, mint akár még tavasszal. Április óta, hogy megint nyitva van minden, a barátom elvan a haverjaival. Hétvégente is a barátokkal lógunk és nem szervezünk kettesben semmit az éjszakai alváson kívül. Még buliban is a bárt tamasztja vagy körben lötyögünk ahelyett, hogy párban táncolnánk párat. Olyan, mintha már nem szeretne, nem vonzódna hozzám. Félek tőle megkérdezni. Szerintetek, honnan tudom, hogy nem szeret már a barátom?

Van egyáltalán túl magas férfi magasság? Mi az ideális nektek? 200cm vagyok 22f

Szerintetek mit gondolhatnak a nők most vagyok túl egy gyerek kori szerelmen 13 éves volt a párom én pedig 14 mikor megismertük egymás mondhatni szerelem volt első látásra 3 éve sikerült a közös összeköltözés.Barátnőm legfőbb problémája az volt hogy a munkához valo hozzá állásom ő sokat dolgozott énis elötte de jött egy időszak amikor nehezen találtam munkát és neki megmaradt a régi.Nem voltak nagy veszekedések szinplán annyival magyarázta hogy ő már nem szerelmes belém hanem szeret mind párom ( pasim ) stb.Tavaj ugyanezt mondta ugyanebbe az időbe akkor szét mentünk egy kis időre én munkát vállaltam kint küldöldön gondolva így könnyebb lessz majdnem minden nap kontaktoltunk viszont a mostani szakításunknál ragaszkodott ahhoz hogy ne keressük egymást napokba véletlen össze futottunk a városba mindig mikor meglát jó kedve lessz elmosolyodik de nem volt ennél több megkínált cigivel elbeszélgettünk.Kicsit rátértem a témára megkérdeztem tőle hiányzok e neki?! Erre ő azt felelte ne kérdezz hülyeségeket mert úgy is tudom a választ.Tudni illik eleinte kis szerény ragaszkodó ha rossz szó hagyta el a számat ő sírásba kezdett mindig azt mondja ő neki erősnek kell lenni meg hogy (Felnőtt ) Voltak neki ilyen szavai is amikor elment ha a szívére hallgatna itt maradna itthon velem viszont ha az eszére elköltözne haza az utóbbi nyert.Tehát elment az elején keresett mindig valami más téma miatt de már napok óta nem . Sokszor azok a szavak hagyták el a száját hogy ő már belefáradt megváltoztunk mindketten ha a sors úgy akarja egymásra fogunk találni 1 2 év múlva!!! Tapasztalt e már valaki valami hasonlót? én szeretem hiányzik és várom haza de valahogy úgy érzem nem fog meg keresni.Az elköltözés elött elmaradt a szex is

17 éves vagyok és úgy érzem majd megőrülök, amikor arra gondolok, hogy van egy srác, akivel talán összejöhetnénk, de lehet, hogy hamarosan elköltözik más városba. Egyetemre készül menni és nem tudja, hogy keresztfélévesre vagy rendes képzésre szeretne-e menni. Nem a szüleitől függ, csak tőle. Másfél hónapja sülve-főve együtt vagyunk, heti 3-4 nap találkozunk, és olyankor eléggé sok időt töltünk együtt. A hétvégéket nála vagy nálunk töltjük, és jól kijövünk egymással, sok a közös érdeklődési kör és értékrendben is egyezünk. Most érzem azt először életemben, hogy komolyan érdekel valaki, de lehetetlen a helyzet, mert neki nagy döntést kell meghoznia. Van egy egyetem a közelben, ahova nem kellene elköltöznie, de az nem annyira jó, mint a távolabbi, ahonnan viszont talán csak 3-4 hetente jönne haza. Én az iskola miatt nem tudnék utazni, maximum havonta egyszer. A távkapcsolat számára nem játszik, mert volt már benne része és még egyszer nem akar belemenni. Félelmetes számomra, hogy mennyire ki tudja vonni az érzelmi részt a döntésből, amikor a jövőjét tervezi. Én erre képtelen lennék. Ha az lenne, hogy mehetnék vele, mert egy idősek lennénk, akkor biztos vagyok benne, hogy egy kompromisszumos megoldást keresnék... de lehet, hogy erre még korai nagyon gondolni 6 hét után. Annyira nagyon egyezünk viszont, és hétvégente, amikor éjszakákig vagy akár reggelig fent maradunk, akkor egészen megváltozik a viselkedése, és olyan, mintha tényleg együtt lennénk. Reggelre viszont megkomolyodik, és telefonozik, elvan, beszél, de nem sokat, mintha bezárkózna. Nem tudom, hogy ezt a kettősséget, hova tegyem. Ennek ellenére felvillanyoz, amikor vele vagyok. Elmúlik minden gond, megnyugszom, felszabadulok, nem érzem magam feszélyezve semmitől, alig várom, hogy hozzáérjek.. Persze nem érek hozzá, hadd tegye meg minden egyes alkalommal az első lépést, mert nem tőlem függ a dolog, csak rajta áll, mit szeretne. Ezt tudatosítottam benne már hetekkel ezelőtt, mert majdnem nem találkoztunk többet egy ominózus "ki mit akar" beszélgetés után. Csak másként alakult. Mintha akkor meggondolta volna magát, és rájött, hogy látni akar, velem szeretne lenni, de mégis kivonna a képből engem, amikor a "merre továbbot" tervezi. Ez egy cseppet ilyesztő a számomra. Megijeszt, hogy van olyan jövőkép, amiben ő nincs benne, és az is megijeszt, hogy ezzel ő teljes mértékben rendben van, legalább is nap közben ezt mutatja. Szerintetek szerelmes vagyok? Mi a szerelem egyáltalán?

Nem tudom, hogy kepes leszek-e valaha szeretni szerelemmel. Milyen érzés a szerelem? És milyen, ha viszonzatlan? Egyszerűen képtelen vagyok vagy talán nem is akarom az érzést még egyszer az életembe, de nem is jön magától. Olyan üres vagyok, amikor egyedül vagyok, pedig lenne kit szeretni. A lelkem viszont simán csak érzéketlen. Túl vagyok egy 9 éves kapcsolaton. Szerencsére nincs gyerek, fiatal vagyok aránylag, 32 éves. Szerelmes voltam, de folyamatosan csalódtam és elégedetlen voltam, ezért léptem ki. Ennek 7 hónapja, de meg mindig semmi, semmi romantikus érzelem, csak ha több napot vagyok együtt valakivel. Ha njncs mellettem az illető, semmit nem érzek. Talán a magányt, de arra van két macskám. Két férfi van az életemben, pár hónapja mindkettő párhuzamosan. Egyik régebb óta, ő csupa vidám, mellette nem kell megfeszülni, lazaság van, de vannak vele problémáim, nem sorolnám, viszont olyan dolgok, amik szerintem nagy vonalakban megbeszélhetőek, megoldhatóak. Egyfolytában elfoglalt, de hátha ez változik. Túl hamar jött vele szóba minden, aztán hirtelen csak a munka és a munkáról való beszéd töltötte ki a hétköznapokat, valahogy elszunnyadt a láng felé, aztán újraéledt, de nem érzem, hogy mindig vele szeretnék lenni, ha nem vagyunk együtt, úgy is jó. A másik srác inspirálóbb, elgondolkoztató teremtés, tetszik is, tartalmasak is az együttlétek, mégsincs ott az az erzés, hogy szeretnék még többet vele lenni, ha éppen nem találkozunk. Ez az ismeretség pár hetes, mégis, mikor találkozunk, mintha vele el tudnám képzelni a jövőt. Aztán itthon, egyedül, nem annyira érdekel a dolog. Mindkét fiú szeret a maga módján és hosszú távra terveznek. Én nem tudok lemondani egyikről sem a másik javára, mert mindkét jellemben van valami, ami illik hozzám, de semelyiket nem érzem teljes mértékben passzolónak. Amikor az egyikel vagyok, a másik nem hiányzik, bűntudatom nincs, csak kezdek belefáradni abba, hogy nem vagyok képes érezni semmit, amikor egyedül vagyok. Ezt pedi csalókának érzem, hogy csak akkor vagyok érzelmes, ha valamelyikkel vagyok, de akkor is affelé, amelyik épp ott van mellettem. Nem értem.

Éreztétek már úgy hogy a szívetek kiugrik a helyéről és pillangók repkednek szerte szét a gyomrodban? Megismerkedünk életünk szerelmével;bele szeretünk és ahogy az rendjén tartja házasságot kötünk vele.Majd telnek múlnak az évek és a szerelem átváltozik megszokássá;szeretetté. Környezetünkben vagy épp a nagy világban egy számunkra akkor még idegen emberbe esünk bele;aki iránt olthatatlan vágyat érzünk ;majd késztetést arra ;hogy megcsaljuk párunkat .De vajon megéri kockáztatni és feladni az eddigi megszokott s nyugodt életünket vagy éppenséggel változtatni a gyötrelmes s már tűrhetetlen párkapcsolatunkon azzal a reménnyel hogy ezúttal végre boldogan élhetünk ;azzal a személlyel aki lángra lobbantja a szívünket?Ti mit gondoltok erről?