A lányommal azon tanakodtunk, mikor van apák napja, hogy anyák napja május első vasárnapja. Nagyon apás a lány, 5 éves és egyfolytában az apja nyomában jár, bármit csináljon a férjem. Aztán a minap nem is nekem, hanem a gyereknek jutott ez eszébe, hogy ünnepeljük meg az apját. Szülinapja még messze van, az apák napjat pedig nem tudjuk, mikor van.

17 éves vagyok. Jövőre fogok érettségizni. Amikor 7 éves voltam akkor elváltak a szüleim és én apávál maradtam. Beköltözünk pesten egy 2 szobás lakásba és ott is éltünk egészen tavaly nyár elejéig. Előtte fél évvel apukám megismerkedett egy nővel és összejöttek. Sokat találkozgattak meg sokat voltak együtt úgy hogy a nő lánya meg én is velük voltam. Apa azt akarta hogy ismerkedjük meg, szeressük meg egymást. Mindenzt azért mert nyár elején úgy döntöttek hogy összeköltöznek. Eladtuk a lakásunkat mi is meg ők is és a pénzből vettünk egy nagyobbat. Innentől kezdődtek a bajok legalábbis velem. Nekem sose voltak igazán barátaim, legalábbis olyanok nem akikkel el tudnék menni ide oda. Suliba beszélgettem pár lánnyal az osztályból de mélyebb viszony nem alakult ki senkivel annyira hogy elhívjanak magukkal ha mondjuk mennek valahova. Nekem az egész nyaram jóformán abból állt mindig hogy filmeket néztem itthon meg ha apa kapott egy-egy nap szabadnapot akkor közösen elmentünk sétálni vagy fagyizni. Szóval nem vagyok egy népszerű lány sajnos pedig mindig is irigyeltem azokat akik viszont népszerűek. De egész eddig nem volt előttem ennyire a dolog. Csak aztán ugye összeköltöztünk az "új családunkkal" és apukám barátnőjének a lánya mindent megváltoztatott. Egy évvel idősebb nálam csak és mindene megvan ami nekem soha nem volt. Népszerű, gyönyörű lány, rengeteg barátja van akik sokszor egész nap majdnem nálunk voltak nyáron amikor apukámék dolgoztak. Fesztiválozni meg bulizni járt velük és lehet csúnya dolog de én iszonyatosan féltékeny voltam/vagyok rá. Ráadásul apa még az elején mindig azzal biztatott, hogy egy korúak vagyunk biztos jól kijövünk egymással majd de ő nem is foglalkozik velem egyáltalán csak amennyit feltétlenül muszáj. Pedig én is bíztam benne kicsit hogy talán bemutat a barátainak és engem is megszeretnek de már kezdem azt érezni hogy nem vagyok szimpatikus egyáltalán senkinek. Plusz ami még szintén bánt hogy hobbi szinten űzök egy videózos tevékenységet egy TikTok nevezetű appon. Kb. 3 éve csinálom és eddig büszke voltam arra amit elértem, 250 ember követett, nekem ez is nagynak számított, de aztán jött az új "tesóm" és kiderült, hogy pár hónap alatt több tízezer követője lett. Ügyesen táncol, szép lány, tökéletes alakja van és mellette egyre jobban elnyomva érzem magam ami már lassan oda torkollik hogy semmi önbizalmam sincs. Eddig se volt sok de most mégannyi sincs. Nincs semmi, amire azt mondhatnám hogy jobb lennék nála. De nem is ez zavar igazán mert nem is az a cél hogy őt legyőzzem csak nem tudom megtalálni azt amiben igazán jó lehetnék, és lassan úgy érzem depressziós leszek emiatt. Ráadásul nehezíti szeptember óta a helyzetet hogy van egy srác aki nagyon nagyon tetszett már régóta csak hát én 17 ő meg 23 éves és nem sok esélyt éreztem hogy valaha is észrevehet és így is lett mikor apukám barátnőjének a lánya összejött vele. Ő kapta meg. Ebben is ő "győzött". Ott zuhantam össze teljesen és egyszerűen nem értem mi velem a baj. Miért nem vagyok szimpatikus senkinek? Miért nem szeret senki a társaságomban lenni? Apukámmal ezt sajnos nem tudom megbeszélni mert szerinte egy csak természetes tiniérzelem és majd elmúlik, a mostohaanyámmal meg nyilván nem beszélhetem meg hogy féltékeny vagyok a saját lányára. Így viszont nem tudom mit tegyek. Köszönöm a segítséget